Magyarókereke Kalotaszeg délnyugati részének legutolsó magyarlakta települése, már a havasaljának számít, Kalotaszentkirály kivételével teljesen román lakosságú falvak a szomszédai. Legkönnyebben a Kalotaszentkirályt Székelyjóval összekötő megyei úton lehet megközelíteni. 1910-ben 596, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel.
1437-ben jelenik meg az oklevelekbenMonyorokerek néven, majd 1440-ben Monyorothelke, 1522-ben Mogyoro kereke, 1808-ban Magyarókerék, Majero, 1861-ben Magyarokereke, 1913-ban Magyarókereke néven írták.
A település első okleveles említésénél is korábbra, 1273-ra tehető a templom építése. Ezt igazolja Debreceni László feltárása, aki a templom torony felőli részét a XIII. századra datálja. A templom mai formája semmiben sem árulkodik arról, hogy a Árpádok korában épült, mivel a templomot többször átépítették.
A reformátusok a 16. században újjáépítették, azonban 1661-ben az utolsó tatárjárás alatt a faluval együtt megsemmisült. A hívek adományából 1728-ban épült fel az új templom, melyet 1746-ban újítottak fel. 1690-ben épült a mellette álló faharangláb, ez az 1889-es tűzvész martalékává lett, helyette 1897-ben építették fel a ma is álló robusztus kőtornyot. A templomot a fatoronnyal együtt ábrázolja egy, a templomban kiállított festmény, amely Telegdy Árpád munkája 1894-ből.
A templom értékes faberendezése 1746-ban készült, a szószékkorona szintén Umling Lőrinc munkája. A szószék feljárója és a papi szék 1786-ban, az úrasztala 1791-ben készült, ezeket is Umling Lőrinc és fiai díszítették.
1904-ben kibővítették az épületet: 3,10 méterrelmeghosszabbították és 1,10 méterrel magasították, errőla keleti falon látható tábla tanúskodik. Ekkor döntöttek a megrongálódott famennyezet értékesítéséről is. Az Umling Lőrinc által festett régi famennyezet kazettáinak nagy része előbb a budapesti Nemzeti Múzeumba került, majd 1936-ban a budapesti Néprajzi Múzeumba. 2023-ban a gyülekezet visszaállította a kazettás mennyezet másolatát.
A templomban orgona is van, 1913-ban készült Debrecenben Kerékgyártó István műhelyében. Egyetlen harang lakik a toronyban, súlya 321 kg, 1931-ben öntötte Klein K. Oszkár mester. Felirata: EZEN HARANGOT ISTEN DICSŐSÉGÉRE A MAGYARÓKEREKEI REFORMÁTUS EGYHÁZ TAGJAI SAJÁT KÖLTSÉGÜKÖN ÖNTETTÉK TISZTELETES BARABÁS ÁRPÁD PAPSÁGÁBAN MÁTÉ ISTVÁN KURÁTORSÁGÁBAN 1931 ÉVBEN ÖNTÖTTE KLEIN OSZKÁR KUDSIRON. A templom tornyába az 1965-ös toronyjavításkor óra is került.
A falu szájhagyománya szerint az ősök a remetei rétről, a Körös mellől jöttek ide a Kőhegy lábához, a Vigyázóról jövő hideg széltől védett oldalba. Az elődök elsősorban azért menekültek ide, mert a Körös mellett állandóan ki voltak téve a veszélynek, hogy az ott elvonuló hadak feldúlják településüket. Valószínű ez még az első tatárjárás idején történhetett, valamikor a XIII. században.
A falut többször érte csapás. 1661-ben tatárdúlás, 1720-ban tűzvész és 1851. aug. 13-án olyan természeti csapás, amelyet „omlásként” még ma is emlegetnek. Abban az évben nagyon esős volt a nyár, aminek hatására a falu felett levő mészkőtartalmú hegy megindult, de előbb akkorát robbant, hogy egészen Kolozsvárig elhallatszott. A falu lakói annyira megijedtek, egy hétig kinn laktak a mezőn.
1889-ben ismét leégett a falu, vele együtt a parókia, a református templom fatornya, valamint a Mária Valéria tulajdonát képező árvaház is.
A gyülekezet jelenlegi létszáma 130, ebből csak 70 lélek él állandó jelleggel a településen. A kicsiny gyülekezet azonban fenntartja templomát és lelkipásztori állását.
