Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíj
Az ösztöndíj falunk két szülötte – Okos Márton és Kiss B. Attila operaénekes – kezdeményezésére jött létre, és motivációként szolgál az Ady Endre Szakiskola V–VIII. osztályos, valamint szakiskolás diákjai számára a tanulásban. Ez az iskola legrangosabb eseménye.
Az alapítókhoz az évek során sok adományozó csatlakozott, így a Gyarmathy Zsigmond nevét viselő ösztöndíjalap azóta sem apadt el, hála munkaközösségünk kitartásának és az iskola támogatóinak. Ezt bizonyítja az is, hogy a Keresztes család is csatlakozott a kezdeményezéshez, és azóta a szakiskolás ösztöndíj megpályázására is lehetőség van.
Az ösztöndíj kiosztása minden évben a március 15-i megemlékezés keretében történik. Ezt megelőzi a pályázati időszak és az elbírálás. A többtagú kuratórium egységes pontozási rendszert dolgozott ki, amely alapján értékelik a beadott pályázatokat. Ez évente 20–30 gyermek versenyeken való részvételének és elért eredményeinek átlátható értékelését jelenti. A tanulmányi átlag és a magaviselet szintén pontot érhet, illetve bizonyos esetekben kizáró tényező is lehet.
A pályázók oklevelekkel igazolják a tanórán kívül végzett tevékenységeiket és azok eredményeit. Ide tartoznak például a minisztérium által elfogadott olimpiászok, tantárgyversenyek, sportversenyek, táborok és egyéb vetélkedők, ahol iskolánkat képviselték. A versenyek pontszámai nyilvánosak, így a tanulók maguk is könnyen ellenőrizhetik a végeredményt.
Az öt érdemösztöndíj mellett kiosztunk egy szociális és egy bentlakói ösztöndíjat, valamint szakosztályonként egy-egy Keresztes-ösztöndíjat is. Ez utóbbinál a szakot tanító tanárok véleménye is szerepet játszik, illetve azt is figyelembe vesszük, hogyan viszonyul a diák a szakmai feladatokhoz: van-e benne alázat, elkötelezettség, megfelelő-e a viselkedése.
A szociális ösztöndíj célja a hátrányos helyzetű tanulók támogatása, ezért a tanulmányi eredmények mellett figyelembe vesszük a tanuló anyagi helyzetét is, az osztályfőnök ajánlása alapján, majd szavazással döntünk. A bentlakói ösztöndíj esetében a nevelőnők véleménye a mérvadó, és ez alapján választjuk ki az arra érdemes tanulót.
A pontozási rendszer és az értékelési szempontok az évek során sokat változtak, hiszen az elvárások is változnak, és új típusú – gyakran online – versenyek is megjelentek. Minden évben a pályázat kiírása előtt egységesítjük a pontokat, feltüntetjük az aktuális versenyeket, és a lehető legnagyobb odafigyeléssel aktualizáljuk az elvárásokat.
A versenyben természetesen vannak olyan tanulók, akik nem kerülnek be a legügyesebb öt díjazott közé – ők is tehetségesek, ők is nyertesek. Mert a tudás nemcsak hatalom, hanem kincs, amelyet most lehet megszerezni.
Kovács Erzsébet, a Gyarmathy Zsigmond Ösztöndíj Kuratóriumának elnöke


