Nap: 2016. március 3.

„Mai napig valóság, hogy felszeg népe előbbrevalónak, igazibb, ősibb, tisztább és nemesebb vérű kalotaszegi magyarnak tartja magát, mint a többi. És az alszeg népe is előbbrevalónak  magát a nádasmentinél. Valóság az is, hogy a felszegnek ezt az elsőbbrendűségét és az alszegnek másodrendűségét respektálja a nádasmenti. És végül valóság az is, hogy ezt a rangbeli megkülönböztetést […]
Felszeg Gyöngye néptánccsoport A néptánccsoport 1994 őszén alakult a helyi fiatalok, Kisjancsi József akkori polgármester, Németh Ildikó néptáncoktató (ma a Kallós Zoltán alapítvány gazdasági vezetője) és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera  titkára (ma igazgatója) kezdeményezésére.   Az évek során több kiemelkedő táncoktató vezette a foglalkozásokat:   1991 és 1998 között a helyi Nemzetközi Tánctábor […]
Egyházi ünnepekhez kapcsolódó szokások A keresztény ünnepekkel kapcsolatos szokások közül a leggazdagabb a karácsonyi ünnepkör, amelynek hagyományai elválaszthatatlanul összefonódnak az ifjúság együttlétét, szórakozását biztosító szokásokkal. Az ünnepeket a karácsonyesti kántálás nyitja meg:    a legények összegyűlnek és csapatosan felkeresik – főleg a lányos – házakat és énekkel, köszöntőkkel tisztelik meg az ünnepet és a ház lakóit. Először illendően megkérdezik, hogy […]
A hagyományos, tájjellegű építészet néhány darabja megőrződött napjainkra falunkban is. A zárt faluközösség és a gazdálkodó életforma felszámolódásával fokozatosan eltűnnek azok az építészeti emlékek is, melyek falunk múltját idézik. Néhány sorban álljon itt a hagyományos telek és ház bemutatása. A telekre az ember az utcaajtón lép be, mely külön kis fedél alatt van, a kocsik, […]
A kalotaszegi fafaragás az erdélyi magyar népművészet egyik leggazdagabb ága, amely kiemelkedik formagazdagságával és díszítőkedvével. Jellemzői a kapufaragás, az utcaajtók művészi díszítése, valamint a bútorfaragás. A motívumkincs ősi hagyományokra épül, amelyet a mesterek egyéni ötletekkel tesznek változatossá. Motívumvilágára növényi ornamentika, geometrikus formák, tulipán, rózsa, szív motívumok jellemzőek. Két válfaja ismert: a ma már kevésbé jellemző mélyfaragás, amelyet a […]
Népviselet Kalotaszeg “Kolozs megyének az a területe, amely a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal, illetve országút közepén és két oldala mentén Kolozsvártól egészen Csucsáig terül el, és amelyet délen a Gyalui havasok északi, nyugaton a Vlegyásza (Vigyázó) havas és a Meszes hegylánc keleti lába foglalnak be” írta egykor Kós Károly. A Bánffyhunyad környékén és Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonaltól délre elterülő részt, az Erdélyi […]
Földrajzi elhelyezkedés Kalotaszeg néprajzi tájegységünk egyik legfontosabb települése. Földrajzilag a Bánffyhunyadi-medencében fekszik, az Erdélyi-Középhegység (Munţii Apuseni) északi lábánál. A falu Kolozs megye nyugati részén, Kolozsvártól, a megyeközponttól 56 km-re fekszik. Településünk Kalotaszentkirály község központja, melyhez még a következő falvak tartoznak: a központtól nyugatra Magyarókereke (Alunişu) (4 km), északra Malomszeg (Brăișoru) (4 km)  és keletre Kalotadámos […]
Sâncraiu
május 22, 2026
Előjelzés
14°C
Szél: 1.75 m/s W
UV-Index: -1
Napfelkelte: 5:45 am
Napnyugta: 9:03 pm