Baptista egyház

Baptista imaház és a kalotaszentkirályi baptista közösség

A kalotaszegi baptista misszió indulásának éve  1888 volt, ez érintette Kalotaszentkirályt is.  A missziós igehirdetés első 10 éve itt a községben is meghozta a maga gyümölcsét, és megalakult a kalotaszentkirályi baptista gyülekezet.

Imaház akkor még nem volt, ezért családi háznál gyűltek össze az istentiszteleti alkalmak megtartására. Ez Gábora András házánál történt.

1911-ben felépült az imaház (a kép a felirat szerint a következő évben készült).

A baptista közösség a nevét a felnőtt keresztség gyakorlásáról kapta. Nagyon egyszerűen és röviden, két fontos ok van a felnőtt keresztség hátterében: Az első, hogy felismerték, hogy a keresztség az Istennel való kapcsolathoz tartozik. Egy kapcsolatba pedig csak úgy lehet bele kerülni, ha az ember megismeri a másik Személyt, és eldönti, hogy akar kapcsolatot ápolni Vele. Ezért a keresztség nincs úgymond kiszolgáltatva az egészen kicsi gyereknek, ugyanakkor életkorhoz sincs kötve. Ez tulajdonképpen attól függ, hogy egy személy mikor ismeri meg Istent (ami több annál a tudatnál, hogy Isten létezik), és mikor születik meg benne a döntés, hogy akarja az Istennel való kapcsolatot.

A második ok a keresztség fogalma mögött álló görög szónak a jelentése. Az Újszövetséget eredetileg görög nyelven írták, és a keresztség görög fogalma, a baptidzó, azt jelenti, hogy bemeríteni (ebből lett tulajdonképpen a magyarosított baptista elnevezés). Ez a felismerés nem új, már a reformáció korába visszanyúlik, és az 1520-as években a gyakorlását is elkezdték. Azokat, akik a reformáció utáni években bemerítkeztek, anabaptistáknak (újra keresztelkedőknek) hívták.

A bemerítést kint, természetes körülmények között gyakorolták, lehetőség szerint folyóvízben. Ez akkor változott, amikor a kommunista rendszer ezt betiltotta.

Ezért alakítottak ki a gyülekezetek az imaházakban bemerítő medencéket. A kültéri gyakorlat emlékét azonban a legtöbb helyen megőrizték azáltal, hogy a bemerítő medence mögötti falra egy tájképet festettek, amelynek a közepén egy patak folyik, amely a bemerítő medencébe torkollik. Célunk az, hogy megéljük azt a hitből fakadó meggyőződésünket, hogy Isten megváltott, Jézus vére a bűntől megtisztított, és nem vagyunk többé a Gonosz kényszere alatt.

 

 

 

 „Jézus így válaszolt nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” Ján 8,34-36

Istentől kapott elhívásunk pedig az, hogy a megváltott, bűntől szabad élet lehetőségét hirdessük tettel és szóval egyaránt.

„…és így szólt nekik: „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között … .” Luk24,46-47

A jelenben az alkalmainkat a felújított imaházban tartjuk. Minden vasárnap délelőtt 10-től és délután 5-től vannak alkalmain. Van egy hétköznapi alakalmunk is, szerdánként este 7 órától. Péntek este 7-től pedig a fiatalokkal találkozunk.

Isten áldása legyen a falu minden lakóján!

 

Kategóriák:

Sâncraiu
június 8, 2026
Broken clouds
14°C
Szél: 3.68 m/s SW
UV-Index: -1
Napfelkelte: 5:34 am
Napnyugta: 9:19 pm